Turbulens időket élünk. Állandóan bombáznak minket a különböző platformok ilyen vagy olyan edzésekkel, edzéstechnikákkal, hogy csináld vagy hogy ne csináld videókkal, árengeményekkel, ingyen egy héttel...stb. Már azt sem tudjuk volt e valaha kedvünk edzeni, nem hogy otthon lenyomni egy izomtibor "15 perc alatt izmos has" tabatáját.
Valljuk be nehéz elmenni edzeni. Nem kiválasztani nehéz az edzést és az edzőt, hanem elmenni. Nekiindulni, cipőt húzni, vizet készíteni, törölközőt megtalálni, a gyerekeket otthonhagyni, azt a fontos emailt addig nem megírni, kocsiba ülni. Nehéz. Piszok nehéz.
Az edző először el kell hogy adja magát. Még csak nem is találkozol vele mikor már egy reklámkampánya alatt első látásra eldöntötted, hogy nem kell, mert béna betűtípust használ canvában. Kritikussá váltál, váltunk, az egész társadalmunk. Nem olvasunk, nem nézünk utána, nem kezdjük el, csak kritizálunk. De leginkább saját magunkat. Ha őszinte akarsz lenni magadhoz, akkor mondd ki hányszor mondtad magadnak ma, hogy jól meghíztál, megöregedtél, béna színű a hajad, ostobaságokat mondtál a főnök előtt vagy csak úgy rossz ma a leheleted. És akkor azt is számold össze hányszor dícsérted meg magad. Ugye-ugye? Az nagyon kevés lesz.
Tegyük fel jó betűtípust használtam a plakátomhoz, menő marketing színekkel nyomtam tele az órarendet. Meg is tetszik neked, felkeltem az érdeklődésed. És aztán? Ez itt még édeskevés. Nagy nehezen ráveszed magad meg a barátnődet, hogy akkor menjetek el, nézzétek meg mi az a Zumba, Tabata, Steppad vagy éppen a súlyzózás. Tudom tele vagy előítéletekkel, hidd el én is, mindenki. De aztán leparkolod az autót. Kb onnan már nincs visszaút, az már egy statement, hogy itt vagyok, eljöttem, elő a vörösszőnyeget. És aztán belépsz a terembe. Itt dől el minden. Én odalépek hozzád, kezetfogunk, amolyan jóféle kézfogással, határozottan és vendégmarasztalóan. Te már fizetni akarsz de én még nem akarom. Még érezd át előbb a termet, nézz szét, hallgasd a többiek duruzsolását, pakolássz, vedd le a cipődet, vedd elő a vizedet. Nyugodj meg. Aztán visszamegyek hozzád és megkérdezem van e valami egészségügyi gondod. Te meg megijedsz, hogy ezt azért kérdezem e mert látszik rajtad hogy a gyerek születése óta nem mozogtál. Nem, nem azért kérdezem, hanem mert protokol és rutin. És megnyugtat, mert érzed törődnek veled. Aztán magadra hagylak, te keresel egy távolabbi spotot a szőnyegen. El akarsz bújni de én az óra elején tapsra buzdítom a többieket, hogy üdvözöljenek téged és a barátnődet. Elkezdődik a zene, lassan felveszed a ritmust. Érted mit mondok és érzed ez egészen jó lesz. Nem foglalkozol már a tükörrel, a többiekkel, a férjed szürke pólójával, a holnapi gondokkal. Egyszercsak elkezded csinálni a gyakorlatokat, flowba kerülsz és érdez a tested örül. A szülés óta először önző vagy és csak magadra gondolsz. Itt és most 60 percig csak te számítasz. Menj csak tovább. Én fogom a kezed. Találkozunk óra végén.
Comments
Post a Comment